Ma egy nagyon fontos témáról szeretnék írni nektek. Újra és újra előkerül ez az életemben, de feltételezem hogy nem én vagyok az egyetlen. Nem másról van szó, mint az ölelés fontosságáról.
A napokban történt személyes élmény kapcsán újfent elgondolkodtam, milyen sokan élünk érzelmi fogyatékosságban, hogy mennyire eltávolodtunk attól, hogy félelem nélküli intim kapcsolatot tartsunk fenn azokkal, akiket szeretünk. Mert mi történik? Összeülünk a barátnőnkkel, kibeszéljük a legbensőbb dolgainkat, és közben szinte soha egymáshoz sem érünk. Kitárulkozunk lelkileg, mégis távolságot tartunk, mert fogalmunk sincs, hogy kell valakit megölelni, megérinteni anélkül, hogy közben kellemetlenül érezzük magunkat. Vagy egyszerűen már eszünkbe sem jut. Anyu sem ölelt meg. Nem tanította meg. Élünk nélküle, és kizárólag a párkapcsolatban tartjuk "normálisnak", hogy a másikhoz érjünk. Azt sem akármikor, mert ugye nem illik....
Talán van, aki hallott már egy Harry F. Harlow nevű viselkedéskutató 1966-ban végzett majomkísérletéről. A kísérlet a drótanya/szőranya kísérlet néven vált ismertté. Nagyon röviden a következőről van szó:
Bébi rézusz majmot összezárt egy drótból készült majombábúval, melyen egy tejesüveg volt és egy szőrrel bevont bábúval, amelyen nem volt élelem. A bébi csak akkor ment a drótanya közelébe, ha éhes volt, egyébként a szőranyához bújt, azon pihent és aludt. A meleg, szőrös élőlény tapintása, simogatása vérnyomás és szívfrekvencia csökkenést idéz elő az emberi szervezetben, emellett normalizálja a légzésszámot, ami a pánik és a stressz legyőzésében hatékony. (forrás:http://www.lelkititkaink.hu/ember_allat_kapcsolat.html)
Ha a majomkísérletből indulunk ki, azt látjuk, hogy az érintés, a testi közelség legalább olyan fontos az emlős számára, mint a táplálkozás. Ha pedig körülnézünk, látjuk hogy az emberek az evéssel elég sokat törődnek, étterembe járnak, boltba, vendégségbe, kocsmába... de vajon egy pohár ital, vagy egy tál étel elfogyasztásához hogyan arányul az ölelések, testi érintkezések száma? Vagy nézzünk mást. Van-e az ezt olvasók közül olyan, aki karácsonykor, vagy születésnapjára kapott ajándékot, de ezt nem kísérte egy ölelés, vagy egy nem gépiesen, kötelességből adott puszi? Sőt, kedves olvasó, mikor ölelted meg utoljára az anyukádat? És a barátodat, barátnődet?
Biztosan olyan is van, akinek ez természetes, hála égnek. De nagyon sokan vannak, akiknek ez komoly problémát okoz. Még egy masszőrhöz sem mer elmenni, mert viszolyog egy idegen érintésétől. Nagyon fontos lenne, hogy az ember ezt felismerje magában, és keressen megoldást, igényelje a változást magában. Ha ide, ehhez a felismeréshez sikerül eljutni, akkor elérkezünk egy minőségileg összehasonlíthatatlanul boldogabb és teljesebb élet kapujához.
Amikor pár éve először mentem deekshára, és találkoztam Mónikával, neki az első dolga az volt, hogy megölelt. Engem, a vadidegent. Olyan természetességgel, hogy a bennem levő zavarodottság, feszengés, szinte észrevétlenül elillant. Rájöttem, itt ez normális, itt az emberek ölelkeznek, egymáshoz érnek. Maga az energia átadása is érintéssel (is, persze létezik szándékdeeksha, amikor nincs egy helyen az adó és a vevő) működik. Ebben a közegben tehát jól működik, szabadon ölelkezem. De még mindig van bennem feszülés, ha mással kapcsolatban jön ez elő, még a saját anyukámmal is. Öt sem ölelte meg az ö anyukája. Tulajdonképpen nem emlékszem, hogy a mamám valaha is megölelt volna. De hogy őket sosem láttam ölelkezni, az biztos. Viszont nem adom fel. És azok a váratlan élmények, mint amilyen a múlt héten is megesett velem, közelebb visznek a teljességhez. Napi 15 ölelés kell azt mondják. Hogy egészségesek legyünk.
Nektek mennyi volt már ma?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése